Megtévesztés a "Józan ész forradalmának" leple alatt...

   Van olyan, hogy az ember nehezen tér magához, amikor fura dolgokra ébred. Főként akkor, amikor a "józan ész"-re hivatkozva hirdet "forradalmat" egy olyan társaság, akikről egy rövid múltelemzést követően megállapítható, hogy a valóságos józansághoz kevés közük van, talán az észhez is csak annyi, hogy van egy Eszes nevű szónokuk, a Béla.

   Az egész erőlködés, mármint az Új Kezdet névre hallgató -frissen alakult- párt erőlködése említésre se lenne méltó itt, a Jászságban, ha nem fedeztem volna fel szószólói között a mi kis térségünk kaméleonját, Jánoshida polgármesterét, aki már lassan kiállt mindenki mellett és mindenki ellen is, attól függően, hogy honnan kapott, vagy remélt segítséget, előrelépési lehetőséget.

   Most éppen a pár évvel, vagy hónappal ezelőtti önmaga ellen sürget új kezdetet egy régi barátja által alapított "új" párt első nagygyűlésén. Az ilyen emberek azt hiszik, elegendő, ha egy szervezet nevet változtat és ugyanazzal a társasággal gond nélkül lehet folytatni mindent tovább egy más, hangzatosabb fedőnév alatt...

   A gyűlés teljes tartalmát elemezni nem más, mint időpazarlás., A pártról tájékozódó ember másodpercek alatt rádöbben, hogy mekkora horderejű dologról lehet szó. Az "UK"-ra (Új Kezdet) keresve a világhálón, az Egyesült Királyságon (United Kingdom) kívül nem sok "találatot" kínálnak a böngésző oldalak.

   A jól ismert Wikipedia már kicsit bővebben tájékoztat a "pártról". Pár napos történelmük két sorban foglalható össze csupán. Ami érdekes lehet - és minden "józan ész forradalmárát" el kellene gondolkodtassa -, hogy a pártnak csak év végére lesz programja, saját állításuk szerint. A "mi sem tudjuk mit akarunk, merre mennénk, de tessenek velünk jönni" típusú mentalitás, józan ésszel gondolkodó alternatívaként ajánlja önmagát a választópolgárok figyelmébe. Ám lehet ezt még fokozni is. Nem a semmiből előtűnő, tehetségesnek, karizmatikusnak megítélhető, értelmes, fiatalos,  lendületes személyek mondanak elbűvölő beszédeket, hanem a rendszerváltás óta folyamatosan közszereplőként ismert személyek lúzerek, akik amúgy az elmúlt 20-25 évben nem vitték politikailag (sem) semmire. Most gondoltak egy merészet és frissen megvilágosodva elképzelték, hogy  ha majd a józan észre és a forradalomra hivatkoznak, elhisszük nekik, hogy megújultak és kezdeni akarnak valamit legalább magukkal, mielőtt nyugdíjba mennének...

   Nem szeretnék a pártalapító Gémesi (gödöllői polgármester) úrral részletesen foglalkozni. Aki szeretné, megteheti és  meggyőződhet róla, ki is valójában az, aki szeretne újrakezdeni bármit is a magyar politikában...  Jászsági polgárként kikívánkozik azonban belőlem az intő mondat, mely szerint: "vigyázó szemeteket" Eszes Bélára vessétek! Mert az ominózus nagygyűlésen akkorát alakított populizmusból, amekkorát nem sok embernek sikerült eddig itt a mi kis régiónkban. Tehette, hiszen nem volt, aki ellentmondjon neki. Azért nézzük meg, hogy miket is mondott:

eszes.jpg

    Arra nem szeretnék kitérni, hogy Eszes Béla is úgy gondolja, mint Budai Lóránt a jobbiknak mondott oldalról. Eszes (vagy még sem?) polgármester úr is úgy véli, hogy "ha el akarok valamit érni a térségi politikában, akkor azt csak az aktuális képviselő szidalmazásával, lejáratásával tehetem"- hiszen érdemben nem tudok felmutatni sok eredményt, a jövőre nézve sincsenek ötleteim, tehát szidalmazok, áldozatként állítom be magam...    De erre most ne térjünk ki részletesen, mert sok-sok órát kellene írnom,hogy felsorolhassam, mit mikor és hol segített Pócs János Eszes forradalmár úrnak, csak azokat említve, amiket én jászsági átlagemberként tudok és Jánoshida környékéről mindenki tudhat. Szóval ezekkel most nem foglalkozom. A többi mellett viszont nem lehet szó nélkül elmenni...

- Azt mondja Eszes úr, hogy a Magyar Kormány az ígért intézkedéseivel nem jutott el Jánoshidára. Szeretném a polgármester úrnak figyelmébe ajánlani az itt olvasható listát, ha esetleg cserben hagyta volna a memóriája. Ez egy  2011-es állapot, mely szerint az 5000 fő alatti települések között előkelő helyet foglalt el a 796 millió ft  adosságot felhalmozó Jánoshida. Jánoshidát az új kezdetek lehetőségéről vízionáló józanul eszesen forradalmár polgármestere gond nélkül a szakadékba terelte volna, 2014-ben el sem indulhatott volna a választásokon, ha nem vállalja át a Magyar Fideszes Kormány ezt az adosságot is. Ahogyan az Új Kezdet pártalapító gödöllői polgármester (Eszes barátja) által felhalmozott 6,8 MILLIÁRD ADOSSÁGOT is ez a "semmirevaló" Fideszes Kormány vállalta át...

   De Eszes Béla azt is elfelejtette, amikor rendőröknek kezdett el lakóparkot építeni. Ez a projektje is bedőlt, - sok más elkezdett projektjéhez hasonlóan- pedig erről is kellőképpen cikkeztek akkoriban a helyi lapok...  Ebbe a sikertelen projektbe "beáldozott" tízmilliókat  ismét át kellett vállalnia ennek a szidalmazható, ócska Fideszes Kormánynak. Egyébként többször bizonyította a jánoshidai polgármester, hogy ő a nagy új kezdetek embere, csak éppen a megvalósításokig jutott el kevésszer... Talán majd most. ha forradalmárként teszi... ezennel a végére ér a projektnek... és a karrierének.

   Beszélhetett volna továbbá Eszes Béla a nagygyűlésen szidalmazás, vagy szemrehányás helyett arról is, hogy miként kapott Jánoshida Településfejlesztésre 55 milliót, arról is beszélhetett volna, hogy miként sikerült 100%-os támogatásként egészségügyre (infrastruktúrára) szerezni 65 milliót, hogyan költhetett kormánytámogatással 1,4 milliárdot Jánoshida a szennyvízvezeték kiépítésére. Ha az elmúlt évek híreiből ollózunk, kiderül, hogy az említetteken kívül még hozzávetőleg 1,8 milliárd ft támogatásban részesült Jánoshida az újrakezdő forradalmár polgármesterével és összes lakójával együtt. Az egy főre eső támogatás mértéke Jánoshida lakosságát véve alapul, messzemenően a legnagyobb a térségben. Erről nem kívánt beszélni a polgármester, amiként arról sem, hogy ilyen mértékű támogatás mellett hogyan tudott mégis egy középszerű település maradni az általa vezetett község. Való igaz, hogy ezeket az óriási támogatásokat nem egyenként és nem személyesen Orbán Viktor úr nyújtotta át Eszes Bélának. Való igaz, hogy a legtöbb ilyen támogatás a Jászság országgyűlési képviselőjének, Pócs Jánosnak közremúködésével és segítségével kerülhetett a térségünkbe. Ezek után csak az marad kérdés, hogy miként van bőr a képén  hogyan süllyedhet oda egy ember, hogy saját segítőit blamálja nyilvánosan, ha egy kicsivel jobb széket ígér az új kezdetű (egyébként reménytelen) alakulat?

   Eszes Béla polgármester úrnak mindegy a Jászság és Jánoshida sorsa. Számára nem fontos, hogy egy önjelölt, önmagukat rég lejáratott emberekből összetákolt "új" forradalmi csapattal azonosulva miként fordít hátat a jászsági érdekeknek és egységnek. Számára a kicsivel jobb és magasabban lévő szék ígérete felülírhat minden józan (eszes), közösségi érdeket. Ezen a téren vizsgázott már egyszer. 2006-ban. Tetszenek emlékezni, hogy akkor miként hajtotta az MSZP malmára a vizet azzal, hogy az MDF színeiben indult?  Tetszenek emlékezni, hogy miként hajtotta végre Dávid Ibolya utasításait gondolkodás nélkül? Akkor nem tombolt ennyire benne a függetlenség,- és szabadságvágy...  De Eszes Béla mostanában megsértődött. Mert saját eddigi köreiben nem kell senkinek. És azt hiszi, hogy egységesen csak akkor lehet kiábrándulni valakiből és ellene szavazni, ha azt egy felsőbb hatalom diktálja.

   Eszes Bélát meg kell nyugtatnunk. Nagyon sokan vagyunk, akiknek hányingerünk van attól, amit képvisel és még erősebb émelygéseink vannak attól, ahogyan mindezt teszi.  És nincs szükségünk Pócs János utasítására, hogy egyre inkább hányingerünk legyen az eszesbéláktól, az olyanoktól, akikhez képest egy ház nélküli csiga már merev gerincoszlop... Eszes Béla szembesül majd a közelgő választásokon a valósággal. Reméljük, nem fog ismét előállni egy újabb mesével, mely szerint a térség fura ura felhívta a Jászság összes lakóját, hogy ne rá szavazzanak. És az egész Jászság retteg Pócs Jánostól, így a sok százezer ember egységesen, reszkető kézzel teszi majd az x-et Pócs neve mellé, mert már a szavazófülkéket is bekamerázzák majd... Ugyebár??? Eszes ez az eszmefuttatás???

   Többször hallottam Pócs János képviselő urat rendezvényeken beszélni. Az esetek többségében nemzetünk határokon átívelő érdekeiről. nemzeti eszmékről, hosszú távú stratégiában gondolkodásról tanúskodó tervekről, keresztény, konzervatív értékekről, értékrendekről, megmaradásunk és kultúránk, hagyományaink ápolásának fontosságáról, lehetőségeiről beszélt. Többször meghallgatva Eszes Béla polgármester villanását, összehasonlítva Pócs Jánossal, akaratlanul is a következő Roosevelt idézet jutott eszembe:

“A nagy emberek eszmékről beszélnek, az átlagos emberek dolgokról, a kis emberek pedig más emberekről.” (Eleanor Roosevelt)

Az említett történet kapcsán hab a tortán, hogy a Jászság igazságbajnoka, Budai Lóránt is megosztotta Eszes Béla villanását... Ez már egy következő cikk témája is lehet, de annyit azért minden józan eszű ember elkönyvelhet magában, hogy ezeknek tényleg a maradék józan eszük is elment... forradalmiasan... vagy szándékosan akarnak saját maguknak ártani. Hacsak nem mindkét csapatot ugyanaz a Simicska támogatja hátulról. Mert itt már tényleg a Fidesz egységén kívül senki nem tudhatja, hogy ki kivel van.

Hajrá Jászság!